Steven Seagal, becsaptál!

Az elmúlt időben úgymond el voltam „kényeztetve” trágyábbnál trágyább filmekkel, elég csak Adam Sandler első ámokfutására, a vérengző Pinata történetére, vagy rettegett Arnold new york-i kalandjára gondolni. Végigtekintve a mostanában keletkezett posztokon, elkezdtem erősen agyalni azon, milyen műfajban kutakodtunk régen szemét után. Végül egy akciófilmet választottam, egyrészt mert már jó ideje inkább más zsánerek voltak terítéken, másrészt mert úgy általánosságban a legbugyutább filmes műfajnak tartom, és –na jó kimondom- kifejezetten utálom (néha üdítő kivételektől eltekintve persze).

Legújabb posztunk alapjául ismét olyan filmet kerestem, amit a kritika mellett a közönség is szívből gyűlölt, így esett a választásom az IMDb népe által kemény 3,5 pontra tartott Ballistic – Robbanásig feltöltve című opuszra.

Be kell vallanom, a film már az első percben komoly csalódást okozott nekem, ugyanis valamiért úgy tartottam számon a művet, mint Steven Seagal egyik tipikus munkáját. Erre kiderült, hogy az említett zseninek semmi köze nincs a filmhez, a főszereplő az az Antonia, akarom mondani Antonio Banderas, akinek egyrészről a neve hallatán nedvesednem kéne, már ha nő lennék, másrészt voltak egész értékelhető filmjei (gondoljunk csak a Shrek szériára…). A kezdeti sokkon túllendülve vártam, hogy elönt a szar, a tehetségtelenség (főleg, hogy a rendező neve is csak úgy volt feltüntetve a film elején, hogy KAOS). Ismét csalódnom kellett, mert ez nem egy szar film. De jó se…

Miért is vállaltam el ezt a melót? - kérdi magától Tonio, joggal

Tökéletes langyos pisa, klisékből felhúzott építmény, faék egyszerűségű párbeszédekkel és sztorikkal, elnagyolt, sokszor nevetséges akciójelenetekkel.

A sztori röviden az, hogy van Antonio (a filmes nevére már nem emlékszem), aki visszavonult FBI nyomozó, akit persze visszahívnak egy utolsó melóra, persze, hogy egy füstös kisvárosi kocsma pultja mellől, aki persze, hogy nem akar jönni, erre benyögik, hogy talán láthatod az elvileg 7 éve halott feleséged, és erre persze, hogy jön. A derék spanyolnak azért kell visszajönnie a bizniszbe, mert valami son of a bitch ellopott egy olyan robotot, ami az ember vérében úszkálva okoz szívrohamot, agyvérzést -kinek mi tetszik- mindenféle bizonyíték hagyása nélkül (ja, hogy marad az ember testében egy ROBOT? Az hülyeség!- gondolták a felülkvalifikált forgatókönyv írók). Mindezek tetejébe ennek a gonosztevőnek a fiát elrabolta egy titokzatos ázsiai hölgy, aki amúgy vérprofi bérgyilkos és halomra gyak mindenkit, mindegy hogy FBI-os, a gonosztevő embere, vagy a piacról haza igyekvő nagymuter. Ez az alapfelállás, többet nem mondanék, hátha valaki megnézné ezt a csodát, meg amúgy sem érdemel sok szót a sztori.

Van pár kifejezetten parádésan gagyi jelenet. Például amikor az egész FBI állomány kivonul az ázsiai csaj (amúgy Lucy Liu, ha ez mond valakinek valamit) kiiktatására, de a mesterlövészek, a baszott nagy gépfegyveres katonák, a marokfegyveres ügynökök, senki sem tudja eltalálni, míg végigrohan az egész városon. Cserébe miközben menekül egy irodaházba földszintjén, az ötödik emeleti alakot is kilövik, biztos, ami biztos. És még sorolhatnám. Ezeken a jeleneteken lehet mosolyogni, de igazából semmivel sem gagyibbak, mint bármelyik 90-es filmek beli akciófilm izginek szánt részei, amiket éjjel adnak az RTL Klubbon (apropó, vágjátok, hogy már nem adnak fos filmeket éjjel az RTL-en???)

Aki azt az ablakot kilőtte, vajon hányast kapott célba lövés órán?

Szépen lassan eltelik a viszonylag rövid játékidő  (88 perc), és nem érezzük a késztetést, hogy megigyunk egy liter házi vegyigyümit húzóra, vagy felkössük magunkat a padláson. Nem szar ez a film, csak baromi unalmas. Ami talán nagyobb bűn mindennél.

Ez a film, olyan mint…

Leszarom, megyek aludni.

Ja és még mindig várjuk a lájkokat Facebookon és a nagy összegű készpénzt tartalmazó borítékokat postán! Köszi!