Fussatok, bolondok!

Lehet-e egy olyan film élvezhető, amelyet 100 százalékban az adott műfaj kliséiből raktak össze, nincs benne egy eredeti gondolat se (illetve ha lenne, akkor is el lenne baszarintva)? Persze, számtalan példát láttunk már erre, főleg az akciófilm és a horror műfajában. Mai darabunk utóbbiba szeretne tartozni, egy igazi lakatlan szigetes, ártatlan hétvégi buliból vérfürdővé változó másfél órás rettegésnek tűnni, melynek végén megkönnyebbülve sóhajtunk fel a gonosz fojtogató közelsége és emberfeletti brutalitása után, hiszen úgyis mindig a jó győzedelmeskedik. Ehhez képest a készítők mindent elkövettek, hogy egy igazi Zs-kategóriás hulladékot rögzítsenek filmre, amit aztán leadhat az RTL Klub kedd hajnalban a fáradtságtól kellőképp betompult agyú éjjeli őröknek és alkoholistáknak. Ladies and gentleman, welcome to Demon Island!

Érdekes módon, a filmre annyira nagy ívben szartak még a készítők is, hogy számtalan címmel megtalálható a neten. Az IMDb-n rákereshetünk úgy, hogy Demon Island, de a hivatalos címe elvileg Survival Island, esetleg még olyanba is futhatunk, hogy ezt ellátják egy „felcímmel” így például a film főcímében ezt látjuk: Pinata- Survival Island. A magyarítást készítők sem szaroztak sokat, a különböző filmes adatbázisokban úgy fut, hogy A sziget neve: Túlélés, viszont a kevert likőrtől kellőképpen érdes hangú narrátor a mozi elején Túlélőszigetként mutatja be ezt az alkotást. Amit pont, mint az ürüléket, nevezhetünk nagyon sok néven, a kedves kakikától a kevésbé kulturált szarig, esetleg távolságtartóan bélsarazhatjuk is, attól még nem változtat a tényen: itt bűzlik valami, amit érdemes nagy ívben elkerülni.

A film forgatókönyvírói még arra sem vették a fáradtságot, hogy egy klisékkel teli, unalmas, átlag horror sztorit írjanak, inkább kitaláltak egy olyan agyament hülyeséget, ami garantálja, hogy az első perctől képtelenek legyünk komolyan venni a mozit. Történik ugyani,s hogy egy eldugott sziget elszigetelt lakóira szárazság és éhínség csap le, aminek elűzése végett a helyi sámán a falu népének gonosz lelkeit összegyűjti és bezárja egy pinatába (ejtsd: pinyáta, vagy ahogy akarod). Tudjátok, ez az az általában ló alakú papírmasé figura, amit Ámerikában a gyerekek bekötött szemmel, bottal gyapnak szét szülinapokon, hogy aztán az abból kihulló cukorkákkal tovább növeljék kosarasnacijuk derekának átmérőjét. Itt a pinata agyagból készül és nagyon ijesztően néz ki, pont mint egy elbaszott festésű Lego figura. Na ezt a torzót a gonosz lelkekkel bedobják a folyóba és leúsztatják a semmibe. Majd természetesen pár 100 év elteltével megtalálja egy hétvégi züllésre a szigetre érkező gimis társaság és elszabadul a pokol. Elvileg a kellőképpen tehetségtelen színészekből álló brigád bugyikat keres az erdőben (ezt az épületes játékot sikerült kitalálniuk beszívva, benyomva), amikor két jó képességű agyhalott megtalálja ezt az agyagbabát. Persze nem tétlenkednek, kővel addig csapkodják a világ barmai ezt az izét, míg kiszabadulnak belőle a gonosz szellemek (csodálatos számítógépes grafikával) és ezzel egy időben életre kell a pinata. A pokol meg elszabadul. Főleg a mi agyunkban, ha nem kapcsoljuk azonnal le a filmet.

A kis aranyos

Ezt követően a kritikus számára teljesen érthetetlen eszközhöz nyúlnak a készítők. Ahelyett, hogy a végsőkig titkolnák a gonosz lény kilétét, kinézetét (mint pl. anno a Predatorban) ők már a tizenötödik percben megmutatják teljes valójában a szörnyet, ezzel a horrorfilmek elsőszámú alapszabályát vágják be a sarokba. Főleg az ilyen kis költségvetésű, B múvikban szokás sokáig húzni a dolgot (lásd Asylum mondakör), mert nincs keretük látványos CGI kreálmányokra, a gagyi computer-grafikákról meg még a készítők is beismerik általában, hogy nagyon igénytelen. Itt is valami hihetetlen, mennyire fos lett a pinata megjelenítése, inkább néz ki egy feldühödött óvodás életre kelt rajzának, mint egy 3D-s, létező valaminek. Ez nem zavart senkit a stúdiónál, és orrba-szájba mutogatják a szörnyet, amely van olyan furfangos, hogy képes alakváltozásra is (húúú). A film 80%-a nem szól másról, minthogy hőseink menekülnek egyik helyről a másikra, míg a pinata módszeresen szedi le őket egyesével kifejezetten imponáló módon (legtöbbjük fejét egyszerűen széjjelbassza, de van olyan szereplő, akinek konkrétan letépi a tökét, és abba pusztul bele szerencsétlen).

A legszebb szerelmespár ever (jobbra Joy a Nevem Earlből)

A végső nagy leszámolós jelenet előtt sem érezni semmi feszültséget, talán annyit, hogy a főszereplő hölgy (aki a film „legismertebb” színésze, az Nevem Earl-ben Joy-t alakító Jaime Pressly) felsője felcsúszik-e a nagy menekülés közben, ahogy egy jó trash filmben szokás. Sajnos még ezt a szívességet sem tették meg nekünk az alkotók, így talán minden idők leggagyibb leszámolását látjuk. A még életben maradt 3 bugyuta tini ahelyett, hogy eltakarodna a Szigetről as soon, as possible, egy vászonzsákba (!) ejti fogva a dühöngő szörnyet, amely eddig válogatott eszközökkel trancsírozott fel gyakorlatilag mindent, ami az útjába került. Ebből persze kiszabadul a kis genya, ekkor támad igazán okos ötlete Joy-nak, és felgyújtja az agyagból készült pinatát! És igen, mi vagyunk annyira megértőek, és elhisszük, hogy ettől az felrobban, mindenki megmenekül, és happy end a vége. Elhiszünk mi már mindent 86 perc agymosás után, csak hagyjanak minket békén ezzel a szeméttel.

Ilyet is tud a cudálatosz pinyáta

Az igazat megvallva, igenis elönti az embert a rettegés, miközben az A sziget neve: Túlélést nézi. De nem a narkós tinikért izgulunk, akik menekülnek az erdőben a feldühödött agyagbaba elől, hanem azért, hogy mi, nézők túléljük ezt a baromságot, és tükörbe tudjunk nézni másnap reggel azzal a tudattal, hogy másfél órát az életünkből erre áldoztunk.

Ez a film olyan, mint…

Egy majomszarral töltött pinata. Amint közelebbi ismertségbe kerülsz vele, azt kívánod, bár ne érdekelt volna soha, mit rejt.

Legyetek szívesek lájkolni és megosztani minket Facebookon, mert tök ciki, hogy miközben milliós olvasottságunk van, és mi indítottuk be újra Schwarzenegger karrierjét, addig alig van pár követőnk Zuckerbergnél! Köszike, puszika!