Áánold menni Ámerika!

Ismét igyekeztünk némi aktualitást csempészni legújabb posztunkba, így esett a választásunk a Herkules New Yorkban című 1969-es filmre. Az apropót az adja, hogy Arnold Schwartzenegger visszatért a filmiparba, miután elhagyta a politikusi pályát. Amúgy is reneszánszukat élik a régi recept alapján készülő, kőkemény akciófilmek (lásd például a két, egyébként baromi unalmas The Expendables-t), így a derék osztráknak bőven válogathat a szerepajánlatok között. Kétség sem férhet hozzá, hogy még öreg fejjel is részt fog venni nem egy és nem két trash movie-ban, mi mégis inkább most egy olyan „filmet” választottunk, ami még Arnold pályájának az elején készült. Előjáróban annyit azért elárulok, nagyon jól választottunk egy ízig-vérig mocskos, gagyi, agyelszívó baromságról van szó 88 kőkemény percben! A hajtás után egy cikket találtok az említett filmművészeti alkotásról, meg pár képet az akkor épp 22 éves Arnold széjjelgyúrt csöcséről.

A film sztorija már ismerős lehet annak, aki látott bármilyen „van egy karakter, akit kiragadunk a korból és időből ahol él és belehajítjuk a modern városi dzsungelbe” –típusú filmet (pl.: Indián Párizsban; Jöttünk, láttunk, visszamennénk; Howard a kacsa). Itt a keretet az ókori görög mitológia adja: Herkules addig pattog faterjának, hogy engedje má’ le a Földre, amíg az egy vasbetonból hajtogatott villámmal felgyújtja őt, ezután a félsiten halálra ijeszt egy öregasszonyt a repülőn, agyonver pár matrózt egy hajón, aztán még párat a kikötőben, végül pedig megérkezik New Yorkba. Itt megismer egy kissé alkoholista és szellemileg visszamaradt perecárust, aki segít neki eligazodna a nagyváros fergetegében. Hamar híre megy Herkules erejének (nem csoda, miután nagyjából minden ok nélkül szénné veri a város minden második lakóját), így persze hamar elkezdenek legyeskedni körülötte a bűnözők. Eközben az Olümposzról is betesznek neki ahol tudnak, így jutunk el a film epikus fináléjához, ahol 10 percen át üldözik a lovaskocsival menekülő Herkulest egy autóval idegesítő görög népzenére.

Csókolom!

A film tele van trash rajongók számára ínyencségekkel, ezek közül kiemelnék párat, mert senkitől sem várom el, hogy végignézze ezt az agyatlanságot. A legjobb rész egyértelműen az, amikor a Central Park-i állatkertből meglóg egy barnamedve, akinek útja véletlenül keresztezi Herkules útját, aki hősiesen megmenti a várost a vérengző fenevadtól. A filmben ez úgy jelenik meg, hogy egy nevetséges medvejelmezbe bújtatott csávó kiáll Arnoldék hintója elé, erre Mr. Universum lepattan a járműről és konkréten agyonveri a szerencsétlen állatot (ez valószínűleg a Green Peace-nek nem tetszik, de én inkább azt a szegény csávót sajnálom, akit rávettek, hogy belebújjon a jelmezbe). Ez olyan zseniálisan szar és szánalmas jelenet, hogy minden trash rajongónak kötelező látnia! A filmben 30:10-től tessék sasolni! Ezen felül azon is jól lehet röhögni, hogy a mű végén, mikor Herkules esetlen barátja visszagondol az együtt átélt szép kalandokra, kapunk egy érzelmes montázst Arnold és Ropi (ez a neve a perecesnek) közös élményeiről. Ez az összeállítás abból áll, hogy Schwarzi ököllel, tenyérrel, bottal, gerendával, vashordóval és ostorral ver véresre embereket. A verekedős jelenetek mellett azért sem szabad elmenni szó nélkül, mert nagyjából háromszor olyan gagyik, mint a legjobb Bud Specner-Terence Hill buddy movie-k hasonló részei. A statiszták láthatóan be voltak fosva rendesen az emberi szörnyeteggé gyúrt Arnoldtól, mert csak rájuk néz, és máris óriási ívben repülnek a szélrózsa minden irányába. Ezek a nevetséges jelenetek lehetnének aranyosak is, ha a film legalább kicsit megpróbálna izgalmasnak, vagy ötletesnek lenni, de mivel ezzel meg sem próbálkozik, így szín tisztán balfaszkodásnak tűnik a jelenetek 80%-a.

Itt épp a melleit tornáztatja

Mondom ezt úgy, hogy a színészi teljesítményekről nem szóltam még. Természetesen nagy ívben szarunk a töltelék szereplőkre, minket Arnold érdekel, hogy sikerült elmerülnie a szerepben, feltárnia karakterének lelki világát, átérezni belső vívódását.

Herkules a forgatókönyv szerint sem egy agysebész, én inkább tippelek arra, hogy a szerepet írták Arnoldra, és nem ő tette kétdimenzióssá az amúgy sokarcú karaktert. Így is vicces, hogy a főszereplő gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy agyhalott, mindenki úgy bánik vele, mint egy együgyűvel.  Az csak tovább ront a dolgon, hogy mivel ekkor még annyi tapasztalata sem volt Schwarzeneggernek a színjátszásról, mint amennyi mondjuk most van, annyi filmmel a háta mögött (értsd: tud mosolyogni, meg néha elmozdítja a fejét jobbra, ha nagyon sok pénzt ígérnek neki). Így kezdőként mondjuk dicséretes, hogy kapott egy ilyen „komoly” főszerepet, bár a film eleji stáblistában csak úgy szerepel, hogy „Arnold Strong Mr. Universe”. Túlságosan nem szeretném bántani, mert 1. mindjárt rám rúgja az ajtót és egy DVD tokkal agyonver, 2. sohasem a megrendítő alakításaiért szerettük (már ha szerettük).

Medve vs. Arnold

Természetesen tovább súlyosbítandó a dolgot, szinkronosan néztem ezt a fost, és így sikerült még elviselhetetlenebbé tennem az „élményt”. Arnoldnak olyan hihetetlenül oda nem illő magyar hangja volt  (nem Gáti Oszkár, akit megszokhattunk), mintha Miki egeret Presser Gábor mondta volna alá.

Összességéből csak azért bírtam végigülni ezt a csodálatos szellemi csemegét, mert elvonatkoztattam attól, milyen is egy normálisan elkészített film színészekkel, párbeszédekkel, igazi medvével, stb. és csak a trash csemegéket kerestem. 13 jelentig számoltam, utána felhagytam vele. Ezekből csemegéztem az előző bekezdésekben, a többi megtalálásához kívánok nektek nagyon sok türelmet, és elpusztításra ítélt agysejtet. Vagy csak simán hagyjátok a picsába ezt a filmet (is)…

Ha jót akartok, ti is fussatok!

Ez a film olyan, mint…

egy szénné kokszolt majom. A háta mögött lehet cikizni, de szemtől szembe, jobb ha csak mosolyogsz, különben szarrá/agyon/péppé ver.

(Megjegyzés: a majmos képet úgy találtuk, hogy ezt írtuk be a gúgliba: "muscle monkey" és nem azt, hogy "monkey with fucking big balls".)