Vannak filmek, amiknél már az első képkocka után sejted, hogy nem ez lesz életed legjobb filmje, és az IMDb top10000000-ről még hírből sem hallott. Valami hasonló érzés fogott el, amikor ennek a filmnek az intrójában megláttam a készítő stúdiójának logóját, egészen pontosan ezt a képet:

Első ránézésre úgy tűnik, mintha Kovi legújabb filmjébe kezdenék bele, de ez most nem igaz (bár mint később kiderült, jobban jártam volna a Becsípett Kollégista Csajok feat. Négerek 2-vel, mint ezzel a trágyakupaccal).

Fussatok, bolondok!

Lehet-e egy olyan film élvezhető, amelyet 100 százalékban az adott műfaj kliséiből raktak össze, nincs benne egy eredeti gondolat se (illetve ha lenne, akkor is el lenne baszarintva)? Persze, számtalan példát láttunk már erre, főleg az akciófilm és a horror műfajában. Mai darabunk utóbbiba szeretne tartozni, egy igazi lakatlan szigetes, ártatlan hétvégi buliból vérfürdővé változó másfél órás rettegésnek tűnni, melynek végén megkönnyebbülve sóhajtunk fel a gonosz fojtogató közelsége és emberfeletti brutalitása után, hiszen úgyis mindig a jó győzedelmeskedik. Ehhez képest a készítők mindent elkövettek, hogy egy igazi Zs-kategóriás hulladékot rögzítsenek filmre, amit aztán leadhat az RTL Klub kedd hajnalban a fáradtságtól kellőképp betompult agyú éjjeli őröknek és alkoholistáknak. Ladies and gentleman, welcome to Demon Island!

Áánold menni Ámerika!

Ismét igyekeztünk némi aktualitást csempészni legújabb posztunkba, így esett a választásunk a Herkules New Yorkban című 1969-es filmre. Az apropót az adja, hogy Arnold Schwartzenegger visszatért a filmiparba, miután elhagyta a politikusi pályát. Amúgy is reneszánszukat élik a régi recept alapján készülő, kőkemény akciófilmek (lásd például a két, egyébként baromi unalmas The Expendables-t), így a derék osztráknak bőven válogathat a szerepajánlatok között. Kétség sem férhet hozzá, hogy még öreg fejjel is részt fog venni nem egy és nem két trash movie-ban, mi mégis inkább most egy olyan „filmet” választottunk, ami még Arnold pályájának az elején készült. Előjáróban annyit azért elárulok, nagyon jól választottunk egy ízig-vérig mocskos, gagyi, agyelszívó baromságról van szó 88 kőkemény percben! A hajtás után egy cikket találtok az említett filmművészeti alkotásról, meg pár képet az akkor épp 22 éves Arnold széjjelgyúrt csöcséről.

Tapló télbratyó

Csak nem gondoltátok, hogy karácsonyi poszt nélkül maradtok? Főleg, hogy ez a téma általában megihlet minden pénzéhes stúdióvezért, így kivételesen fostos végtermékeket szoktak csomagolópapírba bujtatva kihozni a forgalmazók. Mi a Télbratyó című opuszt választottuk a Szeretet Ünnepének alkalmából.Már a címéből sejtettem, hogy itt valami nagyon el lesz cseszve. Aztán a szereposztásra rápillantva még jobban úgy éreztem, sikerült jól belenyúlnunk a moslékos vödörbe. Vince Voughn a főszerepben? Hosszú 2 óra lesz ez…

Itt vér (sem) fog folyni...

Akár kezdhetnénk így is a mai bejegyzést: „Végre eljutottunk a fos filmek koronaékszeréhez, az agyhalottakat összegyűjtő, sótlan, ízetlen, vészesen bugyuta Alkonyat szériához.” A mondat egyébként tökéletesen megfelel a valóságnak, csak azt a „végre” szót húzzuk ki de baromi gyorsan! Nos feleim, elmesélem nektek 116 kínkeserves perc történetét! Lesz itt minden, mint a búcsúban az Asylum szintű effektektől addig a bizonyos mindig nyitva tartott szájig.